Valójában nem is azért járok ide, mert valami bajom van, hanem egyszerűen csak unatkozom. Ősz van, trutyi eső, Balázs az ezredik bogyó és babóca részt nézi, kimozdulni értelmetlen, Laci délutános, Alvi edz, Danka táncol, készülnek a szalagavatóra.
Tegnap mentem befelé kora délután Győrbe, és pont olyan színű volt a táj, mint 8 évvel ezelőtt októberben, mikor először száguldottam Győr felé. Aztán elgondolkoztam azon, hogy ennyi idő után is olyan szerelmesen tudok rácsodálkozni Lacira, hogy én magam is meglepődöm rajta.8 éve Győr felé haladva nem hittem volna, hogy valaha is ilyen nyugodt, csendes, kiszámítható és boldog lesz körülöttem minden. Picit néha unalmas, bár talán most a suli felpörgeti. Végre azt csinálhatom, amit szeretnék, Laci nem lerombolni próbál, hanem támogat abban, hogy épüljek. Elképesztő szerencsés vagyok. A világ legjobb embere, férje, barátja, társa. És ezt további 8 év múlva is így fogom gondolni.
Végülis ha mindegyik gyerek felnő és már nem lesz mire költeni a pénzt, a világot fogjuk bejárni együtt. Hátha akkor nem fogok ennyire unatkozni.
