Túl vagyok a kontrollon. Persze minden tökéletes.. a citológia ugyan még pár hét, mire visszajön, de a doki szerint meglepő lenne, ha bármi eltérést mutatna, annyira rendben van minden. Egy nagyon pici felmaródás volt a méhszájon, azt leégette, de az annyira semmi volt, hogy az gondot nem okozhatott. És ugye megszűnt mindenféle vérzés a terhesség megszűnésével. Szóval úgy tűnik, rohadt nagy pech volt az egész. Mondtam a dokimnak, hogy én persze bebeszéltem magamnak mindent, és rohadt hipochonder vagyok, szóval biztos voltam benne, hogy valami ritka agresszív méhnyakrák vagy hasonló komoly probléma van a háttérben.. azt mondta, hogy egy éven belüli negatív citológiai eredménnyel ugyan elég valószínűtlen, de azért ő is megkérdezte akkor a kollégát, aki a méhlepényt műtötte ki, és premier planban nézhette a méhnyakat közben, hogy látható -e valami. De nem, semmi de semmi kóros eltérés nincs. Szóval nem onnan véreztem. Valószínűleg a méhlepény külső része megadta magát, az pedig jó hely a baciknak. Amik aztán megeszik a magzatburkot. Pech. Számos orvos ultrahangozott és nézte alaposan a lepényt de egyszerűen nem volt látható. Viszont ami pozitív, hogy semmi akadálya annak, hogy 3 hónap után megint belevágjunk. A doki szerint semmi ok az aggodalomra, még simán lehet akár 3 gyerekem is. Hát.. annyit talán nem szeretnék, egyelőre egy is sikersztori lenne, de álljunk hozzá pozitívan, persze. Van, akinek az esély is elég lenne, hogy spontán összejöhet. Igazából annyira imádtam az összes nehézséggel együtt azokat a hónapokat, hogy ha lehetne, most rögtön vágnék bele újra mindenféle félelem nélkül. Ez már megtörtént. Ha én eldöntöm, hogy nem fogadom el és szétcseszem magam körül mindenki más életét is, ez akkor sem változik, csak még jó pocsék is lesz mindenkinek.
Akkor most így előre. Ez így alakult, és úgy néz ki, hogy senki sem tehet róla. És nem azt kell nézni, mi lett volna ha, hanem hogy mi lesz majd.. És szeretni azokat, akik itt vannak mellettem. Amíg lehet.
