Minden vég egy új kezdete...

   Azt hittem, majd jobb lesz, ha visszamegyek dolgozni, meg emberek közt leszek, meg visszatérnek a hétköznapok. Aztán meg a francokat. Jó nagy szar. Rutinból megy az egész, közben az agyam nem ott jár, és millió dolog, amiről ez az egész jut eszembe. Hogy mennyire örültem, és mindenki, aki tudta, hogy mennyire nem bírtam az ottani mosogatószer illatát (mellesleg nem babásan is pocsék), hogy beugrottam, mikor valami papírmeló volt, néztem a sürgő-forgó szakácsokat és fura volt, hogy nemrég én is köztük voltam, és mennyire gyorsan eltávolodtam az egésztől és mennyire másról szólt az életem akkor.. és most megint ott vagyok, és folyamatosan tiltakozik ellene belül valami, persze.. mert ha minden normális mederben haladna, most nem lennék megint ott. Egyébként sem vagyok jó passzban. Persze, a munkatársaimat imádom, még mindig ez a jobb megoldás, mint tök idegeneket megismerni és megszokni, ahhoz most végképp nem lenne lelkierőm. Néha azon kapom magam, hogy ész nélkül teszek dolgokat, kifulladásig. Ott is, itthon is, mintha akkor nem lennének gondolataim, ha megszállottan dolgozom, vagy takarítok vagy mondjuk biciklit tekerek. Szinte semmi nem olyan, mint rég. Valószínűleg én sem. Egyébként az elmúlt években soha nem éreztem magam ilyen erősnek és egészségesnek, mint most, a néhány pluszkiló ellenére. Persze. Nem cigizek végre, figyelek arra, mit tömök az arcomba, meg mozgok, bár azért a munkám azelőtt sem volt mozgásszegény. Szóval így látszatra minden rendben. Belül meg ott van egy folyamatos feszültség, néha sírnom kell tőle, Laci meg nem nagyon érti az időnkénti kitöréseimet. Pedig neki is vannak, sokszor türelmetlen és feszült, bár nála inkább fizikai gondokat okozott az elmúlt nyár. De legalább már nem érzem azt, hogy öreg vagyok én ehhez az egészhez. Nem, marhára nem vagyok az. Csak éppen nem alakulhat minden tökéletesen. Egyébként ha tudnék hinni bármiféle eleve elrendelésben, vagy halál utáni életben vagy a lelkek leszületésében, biztos sokkal könnyebb lenne. De nem. Ezeket a dolgokat szerintem egyszerűen azok találták ki, akik hasonló fos helyzetbe kerültek és másképp nem tudták feldolgozni. Vagy akik félnek az elmúlástól és hinni akarják, hogy onnan is van tovább.. nekem meg ilyen hülye földhözragadt racionális agyam van, meg félni sem félek, miért kellene? Szeretek aludni. Ezért aztán jelen helyzetben piszok nagy kakiban vagyok, mert képtelen vagyok mesét gyártani magamban, így azt kell tudomásul vennem, hogy valaki túl korán megy aludni. Mielőtt egyáltalán rendesen felébredt volna.