Hülyék vagyunk mi nők. Történt ma, hogy bementünk Győrbe bevásárolni. Naja, a falusi lét csodája, az egyik csodája, hogy az egyszem kisbolt egy szar. Szóval kiürült a fagyasztó húsos rekesze, meg itt 3,5-ös tejet sem árulnak, avokádót meg szerintem még nem is láttak, úgyhogy irány a város. Vonattal, mert a belvárost úgy a leggyorsabb elérni, és nem kell a parkolással vacakolni.
Be is vásároltunk, tök gyorsak voltunk, kényelmesen visszasétáltunk az állomásra, jegyem már volt, Lacinak bérlete van, nem rohantunk. Az állomás előtt megakadt a szemem egy pasason, egy gyereket cipelt, atfutott az agyamon, hogy mennyire taszító valamiért ez a pasi számomra. Aztán megláttam a mögötte sétáló csajt, akit pár pillanat alatt beazonosítottam Laci exbarátnőjeként. Aki miatt anno az egész vacakolás ment közöttünk, meg akibe egyébként szerelmes volt, szerintem még akkor is, mikor már amúgy megint együtt voltunk.
Bementünk a vonathoz. Laci kicsit szétszórt volt, jó, ez nála nem nagy cucc, szórakozott professzornak hívom, de most valahogy ritka gyagyás volt. Furán nézett maga elé, valamit kérdeztem, nem reagált.. megkérdeztem, mi a baj, mosolygott egyet és rávágta, hogy csak elbambult. Hát oké.
Elment dolgozni, nekem meg eszembe jutott a délelőtti szitu, elkezdett kattogni az agyam és összekapcsoltam. Hát persze! Zseni vagyok. Kint a volt barátnő, bent aztán a totál zavarodott férjem... Ajjajj. Ez nagyon gáz. Jó, oké. Gondolkozzunk. Végülis együtt vagyunk sok éve, majdnem 3 éve a férjem, szeretem, szeret, a több éves távkapcsolatot is végigcsináltuk.. de bakker, annyira nem lehet tudni, kinek mi jár a fejében. Mert közben meg azért a csaj kissé kigömbölyödött ugyan, de szép, én meg itt vagyok 3 napnyi brutál influenza után alig élve, nyúzottan, 10 évvel öregebbnek tűnve a koromnál, el is áztam, mi van, ha azon gondolkozott, hogy mennyivel szarabbul nézek ki, mint...? Vagy tök egyszerűen csak arra gondolt, milyen szerelmes volt és lehet, hogy mégsem én vagyok élete szerelme, csak egy kompromisszum, hogy legyen valaki?
Hülyeség. A férjem. Ez itt a házunk, a gyerekünk, az életünk. Ahol boldog. De mi van, ha mégsem?
Akkor megkérdezem. Eddig bírtam. Végülis a férjem. Nehogy már ne kérdezzek rá, ha bánt valami. Meg egyébként is, az ilyesmit jobb is megbeszélni.
-Te nyuszi..
-?
-Attól voltál úgy megzakkanva az állomáson, hogy szembejöttek a volt barátnődék? Úgysem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá.
-szembejöttek?
-Aha
-Hol?
-Az állomáson.
--Itt Nagyszentjánoson?
-Győrben.
-Melyik volt barátnőm?
-Az XY.
-Nabasszus. Én kurvára nem ismertem meg.
Oké. Szóval így működnek a nők. Alkotnak egy sztorit, ami egyre szövevényesebb lesz. Összekombinálnak dolgokat, apró momentumokat összekapcsolnak, és bemesélik maguknak, hogy úgy is van, ahogy ők kikombinálták magukban. Ha nem szólnak róla, kész kisregény szövődik bennük, és éreztetik, hogy valami bajuk van, de szerencsétlen pasinak gőze nincs, hogy mégis mi.
Főleg, mert van az az eset, amikor nem is emlékezhetnek a kiváltó okra, tekintve hogy egyik-másik egy teljesen más bolygón él. És ez néha nem is olyan nagy probléma.
